Az ígéret egyértelmű és csábító: ha a magas- és a mélyszekciót két teljesen külön kábellel kötjük az erősítőhöz, a hangkép drasztikusan letisztul, a sávok pedig szétválnak.
A gyakorlat viszont azonnal felvet egy kényes, hifistákat évtizedek óta megosztó kérdést: vajon a bi-wiring valódi akusztikai áttörést hoz, vagy csupán az audiofil iparág egyik legokosabban felépített értékesítési stratégiája, amellyel egy csapásra megduplázható az eladott méterkábelek mennyisége? Tegyük félre a hifis misztikumot, és nézzük meg a kőkemény elektrotechnikai valóságot!
A fogalmak tisztázása: Bi-Amping vs. Bi-Wiring
A témát övező rengeteg tévhit egyik fő oka, hogy a kettős kábelezést gyakran (sokszor szándékosan) mossák össze a kettős erősítéssel.
A Bi-Amping (kettős erősítés) egy elektrotechnikailag kikezdhetetlen, műszerekkel mérhető előnyökkel járó megoldás. Ebben az esetben a hangfal mély- és magassugárzóit két teljesen különálló végerősítő hajtja meg. A mélytartomány brutális áramigénye így egyáltalán nem terheli azt az áramkört, amelyik a finom magas hangokért felel.
Ez a fizikai szeparáció a tranziens átvitel drasztikus javulásához és az intermodulációs torzítás nullára csökkenéséhez vezet.
A Bi-Wiring (kettős kábelezés) esetében azonban az energiaforrás egyetlen erősítő. A kimeneti terminálba két pár kábelt szorítanak be (vagy forrasztanak rá a csatlakozóra), amelyeket párhuzamosan vezetnek el a hangfal négy termináljához. Az áramforrás azonos, kizárólag a vezető út lett duplikálva.

A gyártói érv: A visszaható elektromotoros erő (Back-EMF)
A kettős kábelezést támogató iparági érvelés nem a levegőbe beszél, hanem a fizika egy létező, mérhető jelenségére, a visszaható elektromotoros erőre (Back-EMF) épül.
A mélyhangszóró hatalmas tömegű membránja és tekercse a mágneses térben mozgás közben generátorként is viselkedik: miután az erősítő impulzusa megszűnik, a membrán tehetetlenségéből fakadó lengése visszafelé haladó elektromos áramot (zajt) indukál a kábelben.

A bi-wiring elmélete szerint, szimpla kábelezés és gyári fém áthidalók (jumperek) esetén ez a mélyhangszóró által generált elektromos “szemét” a hangfal csatlakozótermináljánál azonnal, közvetlenül bejut a magassugárzó áramkörébe, és károsítja, összemosja a finom magas frekvenciás jelet.
A kettős kábelezés teóriája azt feltételezi, hogy ha külön kábelen fut a mély és a magas frekvencia, ez a visszaható zaj kénytelen végigfutni a dedikált mélykábelen egészen vissza az erősítőig. Mivel az erősítők kimeneti impedanciája (Zout) extrém alacsony, az áramkör ezt a zajt gyakorlatilag rövidre zárja és elnyeli. Ennek eredményeként a magassugárzóhoz vezető másik kábel (a teória szerint) mentes marad a basszusok visszahatásától.
A mérnöki valóság: Kirchhoff csomóponti törvénye
Elektrotechnikai szempontból azonban a fenti elmélet meglehetősen sántít. A bi-wiring a gyakorlatban nem tesz mást, mint megváltoztatja a közösítési csomópont fizikai helyét a hangfal termináljáról az erősítő kimenetére.
Mivel a két kábel az erősítőnél pontosan ugyanarra a rézcsatlakozóra (áramköri pontra) van rákötve, az egész rendszer egy klasszikus párhuzamos kapcsolás. A Kirchhoff-törvények értelmében a feszültség a kábelek teljes hosszán jelen van, az áram pedig a hangfal belső hangváltójának (crossover) frekvenciafüggő impedanciája alapján oszlik el. A hálózat továbbra is közös.
A kettős kábelezés fizikailag igazolható egyetlen elsődleges hatása a kábel keresztmetszetének megduplázása. A párhuzamos kapcsolás miatt a kábelezés teljes ohmos ellenállása (R) a felére csökken, miközben a kapacitás (C) és az induktivitás (L) minimális mértékben módosul.
Ezek a paraméter-változások laboratóriumi műszerekkel mérhetők, egy átlagos 2-3 méteres kábelhossz esetén azonban az eltérés annyira elhanyagolható, hogy jellemzően messze az emberi hallásküszöb alatt marad. Ráadásul ugyanez az ellenállás-csökkenés egyetlen, vastagabb keresztmetszetű kábel használatával is maradéktalanul elérhető.
A “Gyári Jumper” csapdája: A hallható javulás igazi oka
A kettős kábelezésre átálló zenehallgatók jelentős része ennek ellenére – és a szigorú fizikai tények dacára – határozott hangminőség-javulásról számol be. A beszámolók szerint a térérzet megnő, a basszus feszesebb lesz, a magasak kitisztulnak.
A jelenség abszolút valós, és nem pusztán placebo. Az ok azonban az esetek döntő többségében nem a duplikált (második) kábelben, hanem a rendszerből eltávolított alkatrészben keresendő: ez pedig a gyári áthidaló lemez (jumper).
A hangfalgyártók (még a több százezres, sőt milliós prémium kategóriákban is) előszeretettel alkalmaznak filléres, préselt sárgaréz lemezeket a mély és magas terminálok összekötésére. Ezek a lemezek borzalmas vezetői tulajdonságokkal bírnak. Sokszor gyenge minőségű, esztétikai célú bevonattal rendelkeznek, a felületük oxidálódik a szorítócsavar alatt, és jelentős szűk keresztmetszetet, valamint extra átmeneti ellenállást visznek a jelútba pont a hangváltó bejárata előtt.
Amikor a felhasználó átáll bi-wiringre, az első lépés, hogy kidobja ezeket a hitvány lemezeket. A zenei jel innentől kezdve közvetlenül a magas minőségű réz vagy ezüst kábelen keresztül jut be a hangváltó mindkét ágába. A hangkép drasztikus tisztulása tehát nem a kettős kábelezés bonyolult, Kirchhoff-törvényt megkerülő fizikájának köszönhető, hanem egy szimplán silány minőségű vezetőelem sikeres likvidálásának.
Létezik egy audiofil kompromisszum, amit “Diagonális bekötésnek” hívnak szimpla kábellel. Ilyenkor a pozitív (piros) kábelt a magas terminál pozitív aljzatába, a negatív (fekete) kábelt pedig a mély terminál negatív aljzatába kötik, majd jó minőségű kábeles jumperekkel hidalják át a maradékot. Ez elektromosan egyenletesebben terheli a hangváltót, és sokak szerint fázishelyesebb megszólalást eredményez, mint az egyoldalú bekötés.
A bi-wiring nem tekinthető ezoterikus átverésnek, hiszen fizikailag valóban megváltoztatja (lecsökkenti) az áramkör L-C-R (induktivitás-kapacitás-ellenállás) paramétereit. Az esetek túlnyomó többségében azonban ez a mikroszkopikus fizikai változás egyáltalán nem indokolja a kétszeres anyagi ráfordítást.
Egy audió rendszer építésekor a dedikált kábel-költségvetés elosztása sokkal hatékonyabb a következő stratégia mentén: ahelyett, hogy a keretet két pár középkategóriás kábelre bontanád a bi-wiring oltárán, érdemes a teljes összeget egyetlen, kompromisszummentes minőségű (magas tisztaságú vezetőből készült, tökéletes geometriájú) szimpla kábelre fordítani.
A hangfalon lévő gyári fém jumpereket természetesen kötelező eltávolítani. Helyettük a megvásárolt minőségi hangfalkábelből levágott (vagy azzal megegyező tisztaságú, dedikált) 10-15 centiméteres kábeldarabokat kell áthidalóként használni a mély és a magas terminálok között. Ez a módszer biztosítja a csúcskategóriás kábelek minden felbontásbeli előnyét, kiiktatja a gyári lemezek okozta szűk keresztmetszetet, és felesleges kiadások nélkül maximalizálja a rendszer akusztikai potenciálját.















Üdv. Húhh ,akkor nagy szerencsém volt hogy nem ment tönkre a NAD 778 -as erősitőm,mert B&W új hangfalak bekötésénél bi amp módban dupla kábelezésel ,a nagy izgalomban ,elfelejtettem leszedni az áthidalókat,és nagyon vacak volt a hang ,mire rájöttem a bajra.De úgy tűnik nem ment tönkre ,mert végül szép lett a hangzás.