A sokkoló valóság nem az, hogy léteznek hamis fájlok, hanem az, hogy a valódi nagyfelbontású (hi-res) felvétel mennyire ritka.

A zeneipar kihasznált egy kiskaput, hogy kétszeres áron adja el neked azt, ami már amúgy is megvolt. „Ha elmondanánk az embereknek az igazat, az rosszat tenne a kereskedelemnek” – ezt egy zeneipari vezető mondta Mark Waldrep hangmérnöknek, amikor az rákérdezett, miért árulnak a kiadók felkonvertált CD-ket prémium „hi-res” audióként.

Évek óta folynak vizsgálatok és fórumos elemzések, amelyek feltárják a félreértelmezett „hi-res” fájlokat és azokat az eseteket, amikor veszteséges vagy korlátozott minőségű forrásokat csomagoltak veszteségmentes formátumba. Most azonban kutatók egy olyan osztályozót építettek, amely kiszűri azt is, amit az emberi fül képtelen meghallani.

Hogyan árasztották el a piacot a hamis Hi-Res fájlok?

Emlékeznek még a Pono Musicra? Neil Young nagy reményekkel beharangozott platformja stúdióminőségű hangzást ígért. A több mint 2 milliós katalógusukból azonban mindössze körülbelül 4500 dal volt valódi, analóg szalagról készült hi-res transzfer. A többi egyszerű CD-rip volt, „hi-res” köntösbe öltöztetve.

Bizonyos katalógusokban a „hi-res” fájlok akár 99,8%-a csupán felkonvertált CD. A fájlok mérete hatalmasra duzzadt, de a valódi zenei információ mennyisége egyáltalán nem nőtt.

De ez nem csak a Pono problémája volt. A megtévesztés kiterjed a legmegbízhatóbb szolgáltatókra is:

• Tidal: 2024-ben bejelentették az áttérést a tiszta FLAC formátumra a vitatott MQA helyett. Egy korábbi, GoldenSound által végzett vizsgálat azonban feltárta, hogy a Tidal HiFi sok esetben nem nyújtott valódi veszteségmentes minőséget, sőt, 2024 végén is sok fájl rejtett MQA kódolást tartalmazott, mert a kiadók soha nem adtak át valódi lossless verziót.
  
• HDtracks: Az egyik legismertebb hi-res áruház kénytelen volt szigorú minőségellenőrzést bevezetni, miután sorozatos panaszok érkeztek a kiadóktól származó hamis fájlok miatt.

A hamisítás háttere: Gyártási korlátok és kiskapuk

A probléma rendszerszintű. A Warner, a Universal és a Sony összesen hetente körülbelül 10 valódi hi-res transzfert készít. Ezzel a tempóval a teljes katalógusuk átalakítása évtizedekig tartana. Ezért sokszor nem bajlódnak vele: inkább felkonvertálnak (upsample).

A megtévesztés alapja, hogy a „hi-res” címke a fájl specifikációihoz (például 48kHz/24-bit) kötődik, nem pedig a forrás eredetéhez. Az RIAA szabvány szerint egy 1906-os fonográf-felvétel is megkaphatja a Hi-Res Music jelzést, ha 48/24-ben digitalizálják. „Ez abszurd” – jegyezte meg Waldrep.

„Hallottam Led Zeppelin dalokról 24/192-es felbontásban. De honnan a fenéből szereztek volna eredeti 24/192-es fájlokat valamihez, amit soha nem így rögzítettek?” – írta egy felhasználó az Audiophile Style fórumán.

Miért nem halljuk a különbséget?

Az emberi fül nem megbízható mérőműszer ebben a kérdésben. A Boston Audio Society tanulmányában a résztvevők mindössze 49,8%-os pontossággal tudták megkülönböztetni a hi-res fájlokat a CD-minőségtől – ez rosszabb arány, mintha pénzfeldobással döntöttek volna.

Az indiai S.R.T.M. Egyetem kutatói szerint az emberi hallásra alapozott értékelés nem elegendő. Ezért építettek egy gépi tanuláson alapuló osztályozót, amely 90% feletti pontossággal ismeri fel a hamis lossless fájlokat. A szoftver olyan „spektrális ujjlenyomatokat” keres, amelyeket az MP3 tömörítés hagy maga után:

• Frekvencia-vágások (Frequency cutoffs)
• Módosult tranziens válaszok
• Csökkent spektrális középpontok

A kutatók modellje még nem nyilvános, de a meglévő eszközökkel (mint a Spek) az egyértelmű hamisítványok már most kiszűrhetők. A Spek-en a 20 kHz alatti éles vágás vörös jelzés:

• 16 kHz-es plafon: 128 kbps-os forrásra utal.
• 19 kHz-es plafon: 192 kbps-os forrás.
• 20 kHz körüli vágás: 320 kbps-os MP3-ból készült „FLAC”.
• Valódi Lossless: Hirtelen vágások nélkül nyúlik el 22 kHz-ig (vagy tovább).

Mit tehetünk mi?

Bár az algoritmusok már léteznek, a kiadókat még senki nem vonja felelősségre. A közösségi válasz azonban működik: a fórumozók listákat vezetnek az ismert hamisítványokról, és spektrogramokkal gyakorolnak nyomást a kereskedőkre, hogy távolítsák el a félrevezető tételeket.

„Ha azt mondják, hogy veszteségmentes, de mégis rosszul szól, jelezd nekik” – sürgeti Lou Hamilton, az Audible Elegance szakértője. „Különben továbbra is ezt fogják eléd tenni, mert a havidíjat így is, úgy is beszedik.”

^{A cikk íródott: 2025.12.23}