Ha van téma, amin a hifisták képesek vérre menő vitákat folytatni, az a bejáratás (burn-in) kérdése. Vajon tényleg szükség van rá, hogy egy új hangfalat 50-100 órán keresztül járassunk, mielőtt megítélnénk a hangját? Vagy az egész csak a fejünkben létezik, és valójában nem a hangfal változik, hanem a fülünk szokja meg a karaktert?
A legfrissebb mérések és tesztek azonban árnyalják a képet. Úgy tűnik, a válasz valahol a kettő között van: a mechanikai változások valósak, de az eredmények néha meglepőek – sőt, akár ellentmondásosak is lehetnek.
Mi történik fizikailag a hangfallal?
Amikor kiveszel egy hangfalat a dobozból, az alkatrészei „nyersek”. A hangszórók működése alapvetően a mozgáson alapul, amit két kulcsfontosságú elem szabályoz: a pille (spider) és a perem (surround). Ezek felelősek azért, hogy a membrán mozogni tudjon, de vissza is térjen a nyugalmi állapotba.
A gyártás során ezek az anyagok – különösen a pille – még merevek. A bejáratás elmélete szerint a használat során, ahogy a membrán ezerszer és milliószor kileng, ezek az anyagok „betörnek”, veszítenek a merevségükből, és elérik a tervezett mechanikai engedékenységet. Ez mérhető paraméterek változását okozza:
- Csökkenhet a rezonanciafrekvencia (Fs).
- Változhat a jóságfaktora (Qts).
Röviden: egy bejáratott hangszóró elméletileg könnyebben és mélyebbre képes mozogni, mint egy vadonatúj.
A „Kevésbé Egyforma” paradoxon
Egy érdekes új megközelítés egy szokatlan jelenséget vizsgál: a bejáratás nem feltétlenül teszi „tökéletesebbé” a hangfalakat, sőt, bizonyos esetekben a hangfalak kevésbé hasonlítanak egymásra (vagy a gyári „mesterpéldányra”) a folyamat végén, mint az elején.
Miért lehetséges ez? A gyártósorról lejövő hangszórók a modern robotizált gyártásnak köszönhetően rendkívül szűk toleranciával, nagyon egyformán mereven érkeznek. Ám ahogy az anyagok (szövetek, gumik, habok) elkezdenek mozogni, az anyag szerkezetében lévő mikroszkopikus eltérések miatt a „lazulás” folyamata nem feltétlenül 100%-ban egyforma a bal és a jobb oldali hangfalnál.
Ez nem azt jelenti, hogy a hangfal elromlik! Csupán azt, hogy a bejáratás egy organikus folyamat, ahol a hangszóró elnyeri a végleges, „érett” karakterét, ami technikailag eltérhet a dobozból kivett állapot mérési adataitól.
Pszichológia vs. Fizika: Melyik a domináns?
Bár a fizikai változás mérhető (főleg a mélysugárzók esetében), az audio mérnökök többsége egyetért abban, hogy a változás mértéke sokszor kicsi, gyakran a hallható küszöb határán mozog.
Ami viszont sokkal jelentősebb, az a pszichoakusztikai adaptáció. Az agyunk rendkívül plasztikus. Amikor új hangrendszert hallgatunk, az első benyomás gyakran „idegen”, mert az agyunk a régi rendszerünkhöz van kalibrálva. Néhány nap vagy hét alatt azonban az agyunk megtanulja az új hangfal karakterét, „kiszűri” a hibáit és fókuszál az erényeire.
Amit tehát drámai javulásnak hallunk 100 óra után, az valójában egy koktél:
- 30% fizika: A mélysugárzó gumipereme és pilléje valóban bemelegedett és lazult.
- 70% pszichológia: Az agyunk megszokta és megszerette az új hangzást.
Konklúzió: Kell-e járatni a rendszert?
Felesleges speciális „bejárató zajokat” (pink noise) futtatni napokig, miközben pokrócokkal takarod le a hangfalat. Egyszerűen csak hallgass zenét. A hangfalad a használat során természetes módon fogja elérni az optimális állapotát.
Ha az első bekapcsoláskor kicsit „szikárnak” vagy mélyhiányosnak érzed a hangot, ne ijedj meg, és ne küldd vissza azonnal! Adj neki pár nap türelmet. A mechanika tenni fogja a dolgát, a füled pedig alkalmazkodni fog. A végeredmény pedig – ahogy a tesztek is mutatják – egy érettebb, bár a mérnökök számára talán „kevésbé laboratóriumi”, de a fülnek kellemesebb hangzás lesz.
A cikk íródott: 2025.12.23
