Hangfal- és hallgatási pozíció: melyik apró elmozdítás hozta a legnagyobb változást?

A rögmagyar valóság:
A magyar hifista – legalábbis amit én látok – az esetek igen kis részében kezdi úgy a rendszerépítést, hogy beront a szaküzletbe, majd a hirtelen felindulástól vezérelve elsírja magát, hogy azonnal el szeretne költeni 2 milliót. A boltos erre csípőből elétár egy csomó cuccot. Ha a hifista tapasztalatlan, akkor a 6 éve nem gyártott, kifutott modellt is simán megveszi. (Ami amúgy nem feltétlenül rossz, mindössze sokszor etikátlan: újként eladni a 2000 üzemórás, de amúgy karcmentes demó hangfalat!)

Szóval sajnos ilyen is van – igaz, nagyon-nagyon ritkán. Ezzel szemben a legtöbb hifista egy már meglévő szetthez kezd el hozzáépítgetni: vagy erősítője van, vagy hangfala. Ami természetesen jó, sőt kiváló – csak eddig épp a szimbiózis nem volt meg a rendszer többi elemével.
(Pedig az lenne az ideális, ha a boltban kapna gyakorlati tanácsot – miután a helyiség méretétől kezdve a hallgatott műfajokig mindent komplett feltérképeztek náluk.)

A legtöbb ember életében csak ezután jön a hangfal elhelyezése. Kinézte, rábeszélték, „a havernak is ilyen van” stb. jogcímen megveszi a műszaki cikket, hazacígeli, aztán a kompatibilitás vagy eljön megváltóként, vagy nem. Amikor a „vagy nem” verzió lép életbe, elkezdi tologatni a dobozokat ide-oda. A hang szerencsés esetben megjavul, nem szerencsés esetben viszont nem. Ám ekkor a psziché és az önigazolás képes felülírni a valóságot: a fülünk megszokja, a tudatunk pedig elhiteti velünk, hogy a doboz isteni hangú – miközben az akusztikai végeredmény valójában vérlázítóan botrányos!

A magam részéről mindezt tapasztalatból írom. Sok helyen megfordultam/megfordulok, és szinte mindig ezek a szituációk jönnek szembe.

Arra buzdítok mindenkit, hogy mindig a saját fülének higgyen.

Nem számít – illetve egy becsületes helyen igen! –, hogy mit mondanak a boltban. Bátran vigyük el a kedvenc zenéinket, hallgassuk meg őket, és ne finomkodjunk! Ami nem tetszik, vagy csak „feltételesen” tetszik a bemutatóteremben, az később, otthon sem fog tetszeni.

Kérjünk ajánlásokat a kereskedőtől: mit mihez és miért javasolnak. Ha meg sem kérdezik tőlünk a szobánk méretét, a halgatott műfajt, és a berendezést (legalább nagy vonalakban), akkor azonnal kezdjünk gyanakodni! Ők csak eladni akarnak, de nem értékesíteni – a kettő között pedig hatalmas szakadék tátong!

Szóval, ha tehetjük, a rendszert együtt, egyben válasszuk ki. Az sem baj, ha leülünk elé egy félórára, behunyjuk a szemünket, és megnézzük, érezzük-e a „csí” áramlását felénk... Feltölt? Megnyugtat az, amit hallunk? Ne engedjük magunkat befolyásolni. Mi fizetünk, mi vagyunk a vevő!
De egyet ne feledjünk: ez még mindig a bemutatóterem, ahol jól fog szólni a kiválasztott szett... elvégre az a dolga, hogy ott jól szóljon!

A magam részéről annak idején azt a gyakorlatot vezettem be, hogy kivittem a kiválasztott cuccot a megrendelőhöz (a teljes vételár 75%-a volt az előfeltétel mint előleg). A helyszínen én magam vagy valamelyik kollégám csomagolta ki, összelőttük a rendszert, aztán hadd szóljon! Nem egy esetben én magam mondtam a vevőnek, hogy ez így, ebben a formában nála sajnos felejtős.
Ha mindezt vagy valami hasonlót el tudunk érni egy kereskedőnél, akkor két – sőt rögtön három – legyet ütünk egy csapásra:
1. Nem egyedül cipekedünk fel a hatodikra. 😊
2. Egy hozzáértő ember állítja össze a rendszert, aki látott már ilyet. Ha becsületes (tételezzük fel, hogy az), akkor őszintén elmondja, ha gond/gáz van a szobaakusztikával vagy a párosítással.
3. Nem kötelező megtartani. Amit kifizettünk, az csak előleg volt: ha jó a hang otthon, marad a szett; ha nem, nem kell miatta szívni egy életen át. Ráadásul jó eséllyel kapunk egy olyan alternatív hangfalat vagy erősítőt, amit a konkrét szoba akusztikáját látva javasol a szakember.

A használt Hi fi más tészta.... teljesen más. A töredékárért vásárolt " nem használt " cuccokból dunát lehet rekeszteni.