HiFi-kiállítási kisokos: 50 pont a bullshit ellen

Hallgatod a rendszert. Drága, szépen megépített, körülötted mindenki elégedetten bólogat. Neked viszont valami nem tetszik. Szólnál is, de a kiállító már elmagyarázta, hogy ezt a hangot még meg kell tanulni értékelni. Itt kezd érdekelni, hogy tulajdonképpen mit mutatnak be: a készüléket, vagy azt, ki számít elég jó hifistának.

Kiemelt kép: illusztráció.

Egy hifikiállításra alapvetően jó elmenni. Hallhatsz olyasmit, amire máshol alig lenne lehetőséged, találhatsz új zenéket, és beszélgethetsz olyan emberekkel, akik sokat tudnak a készülékeikről. A jó bemutató után otthon is kedved támad bekapcsolni a rendszert.

Aztán vannak azok a szobák, ahol hamar kiderül, hogy rossz zenét hallgatsz, rosszul kérdezel, és valószínűleg az egész eddigi hifizésed tévedés volt. Mindezt olyan magabiztossággal adják elő, hogy egy idő után már te érzed kellemetlenül magad azért, mert egyszerűen kíváncsi voltál valamire.

Összeszedtem ötven dolgot, ami ilyenkor jól jöhet. Lesz köztük egyszerű látogatói tanács, néhány műszaki félreértés, meg olyan mondat is, amelyet ideje lenne elengedni. Szerintem egy bemutatón az a kiállító dolga, hogy megismertesse veled a rendszerét. Az ízlésedet nem kell hozzá jóváhagynia.

Az idézőjeles mondatok szatirikus példák, nem konkrét kiállítóktól gyűjtött idézetek. A műszaki háttér forrásait a cikk végén találod.

Ugrás a fejezetekhez

Menj el zenét hallgatni

Az első néhány pontot akkor is érdemes betartani, ha mindenki kedves, és senki sem akarja megmagyarázni, mit kellene hallanod.

01. Az árcédulát hagyd a végére

Ha van rá lehetőséged, hallgass bele a rendszerbe, mielőtt megtudod, mennyibe kerül. A márkanév, a készülék látványa és az ára is alakíthatja azt, amit hallani vélünk. A sokéves hifis múlt ettől nem tesz védetté. Én először azt próbálnám eldönteni, mi tetszik benne, és szívesen maradnék-e még egy számra. Az árról utána is lehet beszélgetni. [1]

02. Vigyél néhány saját zenét

Olyat, amelyet jól ismersz, és otthon is rendszeresen elindítasz. Tudod, mikor lép be az ének, hogyan épül fel a refrén, és hol szokott összesűrűsödni a hangzás. Ez sokkal jobb kapaszkodó, mint egy idegen demólemez, amelyről csak annyit tudsz, hogy állítólag gyönyörűen szól. Az előadó és az album mellett a kiadást is érdemes feljegyezni. Előbb viszont kérdezd meg, hogyan tudják lejátszani: nem minden bemutatón lehet azonnal telefont vagy pendrive-ot csatlakoztatni.

03. A rendszer kapjon mást is, mint éneket és csilingelést

Egy jó ének–gitár felvételen sok minden kiderülhet. De ha te otthon többnyire rockot, metált vagy elektronikus zenét hallgatsz, kíváncsi lehetsz arra is, mit kezd a rendszer egy sűrűbb résszel. Követhető marad a basszus? Érteni az éneket a refrénben? Megvan a dob súlya? A kedvenc zenédet teljesen rendben van elkérni. Nem szükséges előbb olyan műfajt választanod, amelyet a szobában többre tartanak.

04. Nem mindegy, hol ülsz

Az ajtóban állva egészen mást hallhatsz, mint a középső széken. A basszus mennyisége, a hangszín és a tér is változhat a helyeddel. Ha valami nagyon nem stimmel, próbálj meg leülni máshová, mielőtt végleg leírod a rendszert. Közben azt is figyeld meg, mekkora területen marad élvezhető a hang. Otthon sem biztos, hogy egész este ugyanabban a fejpozícióban szeretnél ülni. [3]

05. Másnak is jusson hely

Egy telt szobában ne foglald el fél órára az egyetlen jó széket. Hallgass végig egy értelmes részletet, aztán engedj oda mást is. A beszélgetést hagyd a számok közé, a telefonodat némítsd le, a készülékeket pedig ne kezdd el kérdezés nélkül állítgatni. Egy bemutatót látogatóként is elég könnyű elrontani.

06. Szabad halkabban kérni

Attól, hogy a kiállító ezen a hangerőn szeretné megmutatni a rendszert, neked még nem kell végigülni, ha kellemetlen. Kérj halkítást, vagy menj ki egy időre. A szobák között jól tud esni egy csendesebb szünet is. Semmit nem kell bizonyítanod azzal, hogy a leghangosabb demót is végighallgatod.

07. Azt írd fel, mi tetszett benne

Pár óra után könnyen összekeverednek a rendszerek. A készülékfotó mellé ezért írj egy-két mondatot is: melyik zene szólt, hol ültél, és mi fogott meg. Az ének közelsége? A basszus követhetősége? Az, hogy nem akartál azonnal halkítani? A „nagyon jó volt” másnap már kevésbé használható emlék. Ugyanez igaz a rossz benyomásra is: próbáld megfogalmazni, mi zavart.

Amikor a készülék helyett már rólad van szó

Más dolog elmagyarázni egy hallható jelenséget, és más azt sugallni, hogy azért nem tetszik valami, mert még nem tartasz ott. Az utóbbiból nehéz bármit megtudni a rendszerről.

08. „Ehhez még fel kell nőni”

Lehet, hogy egy szokatlan hangzást nem kedvelsz meg az első percben. Ezzel nincs semmi baj, később vissza is mehetsz meghallgatni. Azt viszont nehéz komolyan venni, amikor valaki a saját ízlését egy fejlettségi szintnek állítja be, amelyre neked még fel kell kapaszkodnod. Ha a rendszer előnyeit csak úgy lehet elmagyarázni, hogy közben a hallgatót kicsit le kell nézni, ott a bemutatással is van tennivaló.

09. „Majd ha lesz füled, meghallod”

A gyakorlott hallgató könnyebben észrevehet bizonyos eltéréseket. Meg is mutathatja, melyik részletnél mire figyelj, aztán vissza lehet váltani és újra meghallgatni. Ez segítség. Ha helyette a füled minősítése következik, attól továbbra sem tudjuk, mi változott. És ha a különbség neked egy nyugodt próba után sem fontos, azért sem kell rosszul érezned magad.

10. „A zenéd rossz, a rendszer csak megmutatja”

Vannak rosszul sikerült felvételek. Egy jobb rendszer hallhatóbbá is teheti a hibáikat. De ha minden kényelmetlen kérdésnél a lemez kerül elő bűnösként, szeretném tudni, pontosan mit hallunk: torzítást, túl éles éneket, összenyomott dinamikát? Ugyanez másik kiadáson vagy ismert rendszeren is zavaró? A kedvenc zenéid elutasítása önmagában nem magyarázat a hangra. Erről szólt a kedvenc lemezek és a hifi viszonyáról írt cikkem is.

11. A jazz szeretetétől még nem lesz valaki jobb hifista

Lehet őszintén rajongani a jazzért, a kamarazenéért vagy a régi monó felvételekért. Csak ebből ne következzen, hogy más zenével már nincs értelme foglalkozni. Egy metalalbum hallgatója is tudhatja, milyen hangot keres, és ugyanúgy észreveheti, ha a rendszer nem boldogul a zenéjével. Szerintem elég furcsa állapot, amikor egy zenehallgatásra való készülék körül bizonyos zenéket már kínos elindítani.

12. „Aki szereti a zenét, erre nem sajnálja”

Az ember költségkeretének sok mindenhez van köze, és ezek között nem feltétlenül a zene iránti szeretete a legfontosabb. Lehet, hogy inkább koncertre jár, gyereket nevel, vagy egyszerűen nem akar ennyit elkölteni egy készülékre. Ezt nem kell megindokolnia a kiállítónak. Különösen kellemetlen, amikor éppen az kezdi el méricskélni az elkötelezettségedet, aki az összeget szeretné elkérni.

13. A fiatal látogatót is lehet komolyan venni

Sokat lehet hallani arról, hogy öregszik a hifis közönség. Ehhez képest nehezen érthető, amikor egy fiatal érdeklődő alig kap figyelmet, mert egyelőre telefonon vagy olcsó fejhallgatón hallgat zenét. Pont most lehetne megmutatni neki, mi érdekes ebben a hobbiban. Nem kell vásárlási szándékot igazolnia ahhoz, hogy normálisan válaszoljanak a kérdéseire.

14. „Negyven éve vagyok a szakmában”

A hosszú tapasztalat sokat érhet. Egy jó szakember hamarabb észrevesz egy hibás illesztést, jobb kérdéseket tesz fel, és olyasmire is figyel, ami neked nem jutna eszedbe. De attól, hogy valaki régóta foglalkozik valamivel, egy konkrét állítását még meg lehet kérdezni. Mi változik, mitől, és hogyan lehet meghallgatni? Ezekre a negyven év önmagában nem válasz.

15. Nem kell, hogy tetsszen

Lehet a rendszer gondosan megépített, drága és másoknak nagyon meggyőző. Neked attól még nem kötelező szeretni. Mondhatod egyszerűen, hogy túl élénknek hallod, távolinak érzed az éneket, vagy nem köt le az egész megszólalás. Nem szükséges hozzá bizonyítanod, hogy a készülék rossz. Én egy ilyen helyzetben inkább a saját benyomásomra figyelnék, mint arra, mennyire bólogatnak körülöttem.

Egy olcsóbb rendszer tulajdonosával is lehet normálisan beszélni.

Mit kérdezz vissza?

Három ismerős mondat. Nyisd le azt, amelyikre kíváncsi vagy.

„Ez már egy másik dimenzió.”

Mit hallottál másképp? Meg tudjuk hallgatni még egyszer ugyanazt a részt, hasonló hangerővel? Könnyebb követni a magyarázatot, ha tudom, melyik hangszerre vagy pillanatra gondolsz.

„Ezt csak igazán jó rendszeren hallod.”

Az én rendszeremben mire számíthatok tőle? Ha ott nem várható érdemi előny, akkor vásárlás előtt ezt is jó lenne tudnom.

„Az elején furcsa, de majd megszokod.”

A készülék fog változni, vagy én szokom meg a hangját? A kettő nem ugyanaz. Jó lenne elég időt kapni arra is, hogy eldöntsem, hosszabb távon szeretném-e hallgatni.

Mit hallottál, és mitől változott?

Két lejátszás között hallhatsz különbséget úgy is, hogy közben több minden változott, mint amire figyeltél. Ha ebből vásárlási döntés lesz, érdemes kicsit közelebbről megnézni a próbát.

16. A hangosabb változat könnyen jobbnak tűnik

Több basszus, több részlet, nagyobb lendület: könnyű ezeket hallani, amikor valójában csak valamivel hangosabb lett a lejátszás. Két készülék összevetésénél ezért a tényleges szinteket is egyeztetni kell. A hangerőgomb azonos állása ehhez kevés, mert a készülékek eltérő jelszintet adhatnak. Mielőtt a hallott javulást a drágább változatnak tulajdonítjuk, ezt érdemes rendbe tenni. [2]

17. Ugyanaz a dal többféleképpen is szólhat

Egy régi CD, egy új remaster és a streamingváltozat nem feltétlenül ugyanazt a hanganyagot tartalmazza. A normalizálás, az EQ vagy egy bekapcsolt térhangzásmód is beleszólhat a próbába. Ha egy LP után elindítják ugyanazt a dalt streamről, abból még nem derül ki, hogy általában melyik formátum szól jobban. Először azt tisztázzuk, milyen kiadásokat és milyen beállításokkal hallgatunk.

18. Néha az is hasznos, ha nem tudod, melyik szól

Egy vak összehasonlításnak az a haszna, hogy a pillanatnyi ítéletedhez kevesebb támpontot ad a márka, az ár vagy az, amit előre elmondtak. Nem kell ebből minden szobában vizsgát rendezni. De ha egy apró eltérésért jelentős felárat kérnek, én kíváncsi lennék arra is, hogy a készülék neve nélkül ugyanazt választanám-e. Ehhez nyugodt, ismételhető és szintillesztett próba kell. Egy kapkodva összerakott vaktesztből is lehet rossz következtetést levonni. [1] [2]

19. Kábelcsere közben ne változzon meg minden más is

Új kábel kerül be, közben másik szám indul, egy kicsit feljebb megy a hangerő, te pedig átülsz középre. Így valóban hallhatsz különbséget, csak azt nem tudjuk, mennyi köze van a kábelhez. Kérd vissza ugyanazt a részletet, ugyanazzal a beállítással. Teljesen helyénvaló megkérdezni, mi változott a két lejátszás között.

20. A szoba sokat számít. És akkor hogyan tovább?

Egy rossz adottságú kiállítószobában jó készülékből is kijöhet kellemetlen hang. Emiatt nem írnám le végleg a rendszert egyetlen demó után. Vásárlóként viszont szeretném valahol jól is hallani. Ha minden gondot a teremre vezetnek vissza, a következő kérdés az, hol és milyen körülmények között lehet rendesen kipróbálni az összeállítást. [3]

21. A sok basszusból még nem derül ki, milyen a basszus

Lehet szeretni a testes, erős mélyeket. Én közben azt is figyelném, követhető-e a basszusgitár menete, elkülönülnek-e a hangjai, és hallani-e a lábdobot ott is, ahol besűrűsödik a zene. Ha mindenre ugyanaz a búgás ül rá, a nagy mennyiség önmagában kevés örömöt ad. Mielőtt ezt a hangfal számlájára írod, hallgasd meg másik székről is: a szoba egyes mélyhangokat erősen kiemelhet vagy elnyomhat. [3]

22. A fényesebb hangot könnyű részletesebbnek hallani

Egy hangsúlyosabb magas tartományban jobban feltűnik a cintányér, az ének sziszegése és több apró zaj is. Ettől még nem biztos, hogy többet tudsz követni a zenéből. Érdemes pár percnél tovább hallgatni, kényelmes hangerőn. Ha közben egyre inkább halkítanál, az fontos tapasztalat a saját választásodhoz, akkor is, ha a bemutatón ezt a hangot nagyon feltárónak nevezik.

23. A nagy színpadon is jó tudni, hol vannak a zenészek

Látványos, amikor a hang messze túlnyúlik a két dobozon. Én azt is meghallgatnám, mennyire stabil az ének helye, és el tudom-e különíteni a hangszereket. Mi történik egy kisebb fejmozdulatnál? Minden felvétel ugyanakkora teret kap? A felvétel, az elhelyezés és a szoba együtt alakítja ezt az élményt; a nagyobb méret önmagában még nem jelenti azt, hogy pontosabb is lett a tér.

Összehasonlítás előtt: négy pipa

Ha valami hiányzik, előbb azt érdemes rendezni. A különbségről utána könnyebb beszélgetni.

A műszaki magyarázatnak legyen értelme

A hifiben sok valódi jelenség köré nőtt olyan történet, amely jóval többet ígér annál, mint amit az eredeti magyarázat elbír. Ezeknél különösen hasznos megállni egy kérdésre.

24. A wattszám mellől ne maradjanak le a feltételek

Milyen terhelésen mérték, mekkora torzítást engedtek meg, és hány csatorna működött közben? Ezek nélkül két teljesítményadatot sem mindig lehet tisztességesen összevetni. Azt pedig végképp nem mondja meg egy szám, nálad mekkora hangerőre lesz elég az erősítő. Ehhez a hangfal érzékenysége, terhelése és a hallgatási távolság is hozzátartozik. A nagy betűkkel kiírt wattadat után érdemes az apróbb betűket is elolvasni. [7]

25. A csöves watt is watt

Egy csöves és egy tranzisztoros erősítő eltérően viselkedhet túlvezérlésnél, és másképp működhet együtt ugyanazzal a hangfallal. A kimeneti impedanciájuk is különbözhet. Ettől azonban a watt jelentése nem változik meg. Egy kis teljesítményű erősítő megfelelő hangsugárzóval bőven elég lehet. Inkább ezt mutassák meg a zenéddel és a kívánt hangerőn, mint hogy a teljesítményadat mellé külön csöves átváltást kelljen megtanulnod.

26. Az A, AB és D osztályból még nem tudod meg, melyik szól jobban

Ezek az elnevezések az erősítő működéséről szólnak. Önmagukban nem állítják minőségi sorrendbe a készülékeket. D osztályból is lehet jó erősítőt építeni, és egy forró A osztályú dobozra is rá lehet kérdezni, hogyan teljesít az adott terhelésen. A D egyébként nem szükségszerűen digitális bemenetű működést jelent. A konkrét készülék zajáról, torzításáról és használható teljesítményéről többet szeretnék tudni, mint arról, melyik osztályt tartja egyedül elfogadhatónak a kiállító. [7]

27. Az analóg–digitális vitánál nézd meg, mit hallgatnak össze

Ha egy lemezjátszó és egy hálózati lejátszó között váltanak, egyszerre cserélődhet a kiadás és a teljes lejátszási út. Tetszhet jobban az egyik, csak ebből még nem derül ki, hogy általában az analóg vagy a digitális technika nyert. A lemezjátszót a használatáért és a lemezekért is lehet szeretni. A digitális lejátszást pedig felesleges azzal magyarázni, hogy „lépcsős, ezért szögletes a hangja”: a megfelelően rekonstruált analóg jel nem ilyen lépcsőkből áll. [8]

28. A hi-res felirattól még nem lett jobb a felvétel

A bitmélység és a mintavételi frekvencia megmond valamit a digitális formátumról. Arról viszont nem, hogyan vették fel, keverték és masterelték az albumot. Egy gondosabban elkészített kiadás többet érhet számodra, mint egy nagyobb felbontásban kapott gyengébb változat. Ha a felbontás hatására vagyunk kíváncsiak, ugyanazt a hanganyagot kell összevetni, azonos szinten. A kijelzőn megjelenő nagyobb szám önmagában nem hallgatási eredmény. [8]

29. A DAC-chip neve csak egy része a készüléknek

Ismerős chip van benne, tehát biztosan tudod, milyen lesz a hangja? A köré épített áramkör, a tápellátás, az órajel és az analóg kimenet is hozzátartozik ahhoz, amit végül hallgatsz. Én ezért óvatos lennék a chipcsaládokból levezetett hangkarakterekkel. A kész készüléket érdemes megnézni: hogyan működik, hogyan mérték, és a te használatodban mi jelenthet valódi különbséget. [9]

30. A bitperfect lejátszás nem mindenre válasz

A bitazonos továbbításnál a digitális minták változatlanul jutnak tovább. Egy digitális hangerőállítás vagy EQ viszont éppen azért dolgozik, hogy módosítsa őket. Ettől a hallott eredmény lehet jobb is, rosszabb is; az adott beavatkozást kell megítélni. Ha a szoba miatt búg egy basszushang, attól még nem szűnik meg, hogy a kijelző szerint érintetlen maradt a digitális jel. [11]

31. A kábelnél is legyen világos, mit fizetsz meg

Egy kábelnek van ellenállása, kapacitása, induktivitása, az árnyékolása és a csatlakozása is számíthat. Ezek jelentősége függ a hossztól és attól, milyen eszközöket köt össze: egy hangfalkábelnek más a feladata, mint egy kis jelszintű összeköttetésnek. A vastagságból vagy a ritka fémből viszont még nem derül ki, nálad mekkora hallható előnye lesz. A nyílra is rá lehet kérdezni. Az árnyékolás konkrét bekötése például érthető magyarázat lehet; az, hogy „így folyik benne a zene”, kevésbé. [4] [5]

32. Mitől lett volna rossz az áram?

Brumm, földhurok, rossz érintkezés és a készülékbe jutó zavar valóban okozhat gondot. Ilyenkor azt szeretném tudni, melyiket találták meg, és hogyan segít rajta az ajánlott tápkábel, elosztó vagy szűrő. A „jobb áram” ennél még elég keveset mond. Egy hibára keresett megoldást könnyebb megítélni, ha a hibát is megnevezzük. A védőföld kiiktatása és az előírttól eltérő biztosíték használata pedig nem elfogadható módja a javításnak. [5]

33. Az audiofil switchnél sem elég a jelző

Mit változtat a hálózati eszköz: adatátviteli hibát szüntet meg, zavarbejutást csökkent, vagy a készülék tápellátásán segít? Jó lenne tudni, melyik állításról beszélünk. A hálózati adatcsomagok érkezését és a DAC átalakítási órajelét nem lehet egyszerűen egyetlen „jitter” szóval elintézni. Az órajelzavarok kezelésére külön műszaki megoldások is léteznek. A saját lejátszóláncban megismételhető különbség érdekelne, nem az, mennyivel nehezebb a switch doboza. [10]

34. A bejáratásnak is legyen vége

A hangszóró mechanikai felfüggesztése használat közben változhat, és ezt mérni is lehet. Ebből viszont nem következik, hogy minden kábelnek és elektronikának százórákra van szüksége, mielőtt végre megmutatja magát. A mérhető változásból a hallható előny nagysága sem derül ki automatikusan. Ha bejáratást ígérnek, kérdezd meg, mi fog változni és mennyi idő alatt. Ne teljen el úgy az egész kipróbálási idő, hogy a hangjáról állítólag még mindig nem szabad véleményt mondani. [6]

35. Ha bemelegítés kell, mikor hallgatható meg?

Egy készüléknek szüksége lehet időre, amíg eléri a megfelelő üzemi állapotát. Ezzel önmagában nincs semmi baj, a gyártó útmutatóját is érdemes betartani. Egy bemutatón viszont szeretném tudni, mikor lehet úgy meghallgatni, ahogyan a kiállító szerint működnie kell. A „még hideg” magyarázat akkor használható, ha van utána egy időpont, amikor már nem az.

36. A készüléklábnál is kérdés, mire való

Egy lemezjátszónál nagyon is lehet értelme a rezgések kezelésének. Ebből még nem következik, hogy ugyanaz az alátét minden készülék alatt hasonló javulást hoz. Milyen rezgést csökkent, hol, és mennyivel? Mit lehet ebből visszahallani? A különleges készülékláb és a kábelemelő kipróbálásánál ugyanúgy érdemes visszaváltani az eredeti állapotra. Ha már a felárat a hanggal indokolják, a hangon is lehessen megmutatni, mire gondolnak.

Mit jelentenek a nagy szavak?

Néha nehéz pontosan elmondani, mit hallunk. Egy hasonlat sokat segíthet. Ha viszont minden magyarázat egy újabb jelzőből áll, attól még nem jutottunk közelebb a válaszhoz.

37. A kvantum szó önmagában még nem magyarázat

Kriogén kezelés, nanotechnológia, különleges anyagszerkezet: ezeknek lehet valós műszaki jelentésük. A kérdés az, az adott termékben mit változtatnak, hogyan mutatták ezt ki, és milyen hallható következményt várnak tőle. Attól még nem értettük meg a működést, hogy sok tudományosnak hangzó szót hallottunk. Ha az egész válasz annyi, hogy az eljárás titkos, én a bemutatott eredményre lennék még kíváncsibb.

38. „Ezt nem lehet mérni”

Azt, hogy neked mennyire tetszik egy előadás, nem lehet egyetlen számmal leírni. A frekvenciamenetet, a zajt, a torzítást vagy a lesugárzást viszont lehet vizsgálni. Inkább azt kellene megbeszélni, melyik mérés kapcsolódik ahhoz, amit hallunk, és mit nem mutat meg. Egy szép adat valóban nem mond el mindent a készülékről. A mérések teljes elutasítása viszont ugyanúgy kevés alap egy magabiztos hangminőségi állításhoz.

39. Fekete háttér, mikrodinamika, zeneiség

Értem, ha valaki képekkel próbálja leírni a hangot. A fekete háttér alatt gondolhat alacsonyabb zajra, a mikrodinamika alatt arra, hogy jobban követi a halk részleteket és az apró hangerőváltozásokat. A zeneiség már sokkal többet összefoghat a személyes benyomásból. Érdemes rákérdezni, melyik pillanatnál hallotta a különbséget. A PRaT vagy a hangszerek körüli levegő emlegetése is akkor segít, ha utána tudod, mit hallgass meg újra.

40. A szinergia mögött is lehet konkrétumot keresni

Az eszközök illeszkedése fontos. A jelszint, az impedancia, a terhelhetőség és a szükséges funkciók is befolyásolják, hogyan használhatod együtt őket. Ehhez jön az, milyen hangot szeretnél. De egy rendszer attól még nem lesz rosszul összeválogatva, hogy többféle márkanév szerepel rajta. Ha valaki csak a teljes lánc lecserélésével tudja elképzelni a javulást, kérdezd meg, a meglévő összeállítás melyik gondját oldaná meg vele.

41. Régen is készültek jó és rossz készülékek

Egy régi erősítő lehet remek konstrukció, és teljesen érthető, ha valaki ragaszkodik hozzá. Vásárláskor viszont az állapota, a javíthatósága és a rendszerbe illeszkedése is érdekelne. Az évszámból ezek nem derülnek ki. Csövet, tranzisztort, szélessávú hangszórót vagy több utat is lehet jó okkal választani. Az „azóta már nem tudnak ilyet csinálni” mondatot önmagában kevésnek érzem bármelyik mellett.

42. A mélyláda nem automatikus előrelépés

Ha kevésnek érzed a basszust, előbb azt érdemes kideríteni, mi hiányzik, és miért. Lehet, hogy az elhelyezés vagy a beállítás a gond, amin egy újabb doboz sem segít magától. Egy megfelelően illesztett mélyláda bizonyos rendszerekben hasznos lehet, de a helyét, a szintjét, a váltását és az időzítését is össze kell hangolni a fő hangfalakkal. Rossz illesztéssel búgósabb, egyenetlenebb basszust is kaphatsz. Én akkor venném számításba, ha már világos, milyen hiányt szeretnék pótolni vele, és ezt az adott rendszerben tényleg meg is oldja. [12]

43. Mitől referencia, és mi kerül ennyibe?

A kézimunka, a kis széria, a gondos kivitel és a különleges anyagok valóban növelhetik egy készülék árát. Lehet valamit azért is szeretni, mert szép tárgy, és jó érzés használni. A hallható előnyét ettől még külön meg kell ítélni. A „referencia” jelzőnél is érdekelne, mihez viszonyítanak, és miben tekintik annak a terméket. A világ legjobb készülékéről beszélni addig könnyű, amíg senki nem kérdezi meg, hogy miben.

Mit próbálnál először?

Válassz egy ismerős helyzetet.

Előbb ugyanarra a hangerőre állítanám őket. Amíg az egyik hangosabb, nehéz eldönteni, mennyi tetszik magából a készülékből. Kérj visszaváltást ugyanarra a részletre, egyeztetett szintekkel.

Lehet, hogy ezután is a drágábbat választod. De jobb, ha ezt már nem a hangerőkülönbség dönti el helyetted.

Meghallgatnám ugyanazt a részt több helyről. Ha a székkel együtt ennyit változik a basszus, a szobát és az elhelyezést is bele kell venni a magyarázatba. Jegyezd meg, hol melyik hang erősödik fel vagy tűnik el.

Ettől a készülék még lehet jobb vagy rosszabb más körülmények között. De ezt a helyfüggő változást nem kezdeném rögtön új erősítővel vagy kábellel javítani.

Megkérdezném, pontosan mi a baj a felvétellel. Melyik részletnél mit hallanak rossznak? Ha belefér a bemutatóba, hallgassatok meg belőle egy rövid, ismert részt. Egy használható magyarázatból lehet tanulni, az ízlésed minősítéséből kevésbé.

A kedvenc lemezedet ettől még nem kell lecserélned. Inkább azt nézd meg, másik kiadással vagy más lejátszási körülmények között is ugyanaz zavar-e benne.

Mielőtt hazaviszel valamit

Egy jól sikerült demó után én is könnyen el tudom képzelni, hová tenném otthon a készüléket. A vásárlás előtt viszont érdemes visszatérni ahhoz, hogy mire lenne szükség a saját rendszerben.

44. Nem kötelező a rendszer árának tíz százalékát kábelre költeni

Egy drágább erősítő mellé nem lesz automatikusan hosszabb vagy nehezebb feladata ugyanannak a kábelnek. A szükséges hossz, a csatlakozók, a terhelés és a környezet alapján válassz megfelelő összeköttetést. Ha ezt egy olcsóbb kábel rendesen ellátja, a különbözetet nyugodtan megtarthatod. A rendszer árából levezetett százalék inkább könnyen megjegyezhető vásárlási szabály, mint az igényeid magyarázata.

45. Mi hiányzik most az otthoni rendszerből?

Egy szép demó után könnyű rögtön készülékben gondolkodni. Én előbb azt írnám le, mi zavar otthon. Kevés a basszus, búg valami, éles az ének, vagy egyszerűen kényelmetlen a lejátszás? Ezekre nagyon különböző megoldások adódhatnak. Az elhelyezés és a beállítások átnézése is kerüljön közéjük. Addig nehéz eldönteni, mire érdemes költeni, amíg a hiányérzetnek sincs pontosabb neve.

46. Az otthoni próbát előre beszéljétek meg

Van rá lehetőség? Mennyi időre adnak készüléket, milyen díjjal vagy letéttel, és hogyan lehet visszaadni? Ezeket még azelőtt érdemes tisztázni, hogy hazaviszed. A saját szobádban, a saját zenéiddel olyan dolgok is kiderülhetnek, amelyekre a kiállításon nem volt idő. Erről részletesebben írtam a bemutatótermi és az otthoni meghallgatás különbségénél.

47. A „csak most” ajánlatnál is ráérsz kérdezni

Pontosan melyik változatot kapod, milyen állapotban, milyen tartozékokkal? Benne van a szállítás, és kihez fordulhatsz később? Mihez képest kedvezményes az ár, és meddig tart az ajánlat? Egy valóban jó vétel ezek után is jó vétel marad. Ha a sürgetés miatt éppen a számodra fontos feltételeket nem tudod végigvenni, én inkább lassítanék.

48. Akkor is jó napod lehetett, ha semmit nem vettél

Hazamész néhány új albumcímmel, volt két jó beszélgetésed, és este szívesen bekapcsolod a saját rendszeredet. Szerintem ez már bőven elég egy jól sikerült kiállításhoz. Az is kiderülhet, hogy nincs akkora hiányod, mint indulás előtt gondoltad. Nem kell készüléket venned ahhoz, hogy legyen értelme elmenni.

49. Azt is jegyezd meg, hol bántak veled jól

A korrekt kiállító figyel arra, mit kérdezel, érthetően válaszol, és azt is elmondja, ha valamit nem tud biztosan. Akkor is foglalkozik veled, ha most nem vásárolsz. Lehet, hogy a végén azt javasolja, előbb próbálj más elhelyezést otthon, mert a drágább készülékétől nem várná azt a javulást, amit keresel. Én szívesebben mennék vissza egy ilyen emberhez. Ezekről a bemutatókról is érdemes beszélni.

50. Kedves kiállítók, a látogatót nem kell kioktatni

Lehet, hogy az egész rendszere olcsóbb a bemutatott készüléklábnál. Lehet, hogy olyan zenét kér, amit te nem szeretsz. Ettől még ugyanúgy kíváncsi lehet arra, amit bemutatsz, és ugyanúgy megérdemel egy normális választ. Ha valamit érdemes megmutatni neki, mutasd meg. Abból talán lesz egy jó beszélgetés, később akár vásárlás is. A megalázásból inkább az marad meg, hogy ebbe a szobába legközelebb nem akar visszamenni.

Egy jó bemutató után lehet, hogy később készüléket veszek. Az is lehet, hogy csak egy lemezcímet írok fel. Nekem az a fontos, hogy legyen kedvem tovább hallgatni, kérdezni és visszamenni. Ehhez a kiállítónak nem kell egyetértenie az ízlésemmel. Elég, ha kíváncsi rá.

Neked melyik kiállítói mondat maradt meg leginkább? Jöhet a bosszantó beszólás és az a jó magyarázat is, amelytől végre megértettél valamit.

Források és módszertani megjegyzések

A cikk vélemény és látogatói útmutató. Az idézőjeles mondatok szemléltető példák, a borítón kitalált szereplő látható. A műszaki magyarázatokhoz a fenti forrásokat használtam; a gyártói leírások az adott működést mutatják be, nem független terméktesztet helyettesítenek. A cikk nem tartalmaz saját készülékmérést. Forrásellenőrzés: 2026. október 15.

Molnár Sándor

Célom egy olyan hiteles és független felület létrehozása volt, ahol a marketing helyett a valós zenei élmény és technika kapja a főszerepet. Az Audió Mániával egy olyan közösséget építek, ahol a minőségi hifi iránti szenvedély szakmai alapokkal és őszinte párbeszéddel párosul.

http://audiomania.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rövid videók

Hasonló tartalmak

Most népszerű

Magyarország legújabb Hi-Fi és Audiofil magazinja. Szakmai hírek és őszinte vélemények egy helyen.

Ajánlott tartalmak