AUDIÓ RENDSZEREM

Jelenlegi rendszer

T79 T79Audiómánia fórumtag
KÖVETÉS ÉS KÖZÖSSÉGI SEGÍTSÉGKövesd a rendszer változásait, kérdezz a tulajdonostól, vagy ellenőrizd a saját rendszeredet.

Az eredeti cél egy mindenevő rendszer összeállítása volt, amit filmnézésre is használhatok a megfelelő párbeszéd kiemelő funkcióval. Így jutott választásra (a régi Onkyómat leváltva) először egy Marantz cinema 70s házimozi erősítő, amihez akkor még Sony ss-cs5 hangfalaim és egy Yamaha mélyláda szolgáltatták a hangot. Egy idő után úgy éreztem, hogy ez az erősítő megérdemelne jobb hangfalakat is, illetve a mélyládát is ki akartam rakni a láncból. Hosszas keresgélés után így került a rendszerbe egy pár Fyne f500s, ami azt eredményezte, hogy egy idő után szinte csak zenét hallgattam a filmnézés helyett és elkezdődött az ismerkedés az audiofil zenékkel. Rengeteg kísérletezés, hangolás (szobaakusztikai korrekció, dinamikus eq...stb) után végül arra a megállapításra jutottam, hogy ide valami korrekt sztereó erősítő kell.

Közben volt szerencsém a Fyne hangfalaimat egy '85-ben gyártott, nagyon szuper zenei, teres hangzású Dual cv1260 sztereó vassal kipróbálni. Itt döbbentem rá, hogy mire is képesek a hangfalaim. A végleges erősítő keresésében egyébként szerepet játszott rengeteg internetes teszt és felhasználói vélemény elolvasása + ai chat programok hosszas "zaklatása" is. Közben próbáltam figyelembe venni azt is hogy a hangfalgyártó milyen erősítőkkel párosítja a modelljeit a különböző expókon. Több hónapos folyamatos kutatgatás, szelektálás után maradt meg végső döntésként a Rega, mint márka, illetve sokoldalú dac/streamerként a Wiim.

A Rega elex mk4 esetében az igazán nagy különbség az előző két összeállítással szemben az egyértelműen a rendezett hangszínpad és a mélyek meglepően erős jelenléte. A hangfalaim teljes alap hangkaraktere megváltozott. A hangszerek fizikális súlyt kapnak a zenékben, az énekhangok élethűen telt tónussal szólalnak meg. A Marantz házimozim szoftveresen létrehozott, instabil, de vékony karakterű hangzása és a vintage erősítő levegős, nyitott jellege után kicsit szokni kellett az új megszólalást, de most kicsit úgy érzem, hogy megérkeztem. Valami ilyesmi hangzás volt a célom már a legelején is, ahhoz képest viszont többet kaptam. Az eredetileg hallgatott oldschool rock és blues zenékhez bőven hozza a vastag, karakán mélyeket, miközben az audiofil muzsikákat is rendkívül szép tónussal, térrel és dinamikával jeleníti meg.

A Wiim Ultra ess chipes dacja és a Rega Wolfsonja között rendszeresen váltogatok és tesztelgetem a karakterbeli különbséget közöttük azonos zenékkel. Még csak néhány hete van nálam a Rega, de azt már most meg lehet állapítani, hogy a beépített dacja az egyes hangok fókuszát máshova helyezi. Teltebb középtartománnyal, vastagabb basszusokkal és természetesebb összhatással jeleníti meg a hangszeres zenéket. A lágyabb, atmoszférikus psybient/downtempo muzsikák esetében viszont a Wiim polírozottabb basszusa és légiesebb, tisztább magasai jobban működnek.

Ezzel a viszonylag szerénynek számító rendszerrel szerintem még jó sokáig elleszek, addig is fejlesztgetem, alakítgatom majd különböző kiegészítők segítségével.

Miből áll a lánc?

DAC
Wiim Ultra Követem Kérdezek
Erősítő
Rega Elex mk4 és Marantz Cinema 70s Követem Kérdezek
Hangsugárzó
Fyne Audio f500s Követem Kérdezek
Tápellátás
Synergistic research uef red tápkábel Követem Kérdezek

Mit gondolsz erről a rendszerről?

Még nincs hozzászólás. Indítsd el a beszélgetést a rendszer tulajdonosával.

Szólj hozzá

Az e-mail-címed nem jelenik meg nyilvánosan.

Magyarország legújabb Hi-Fi és Audiofil magazinja. Szakmai hírek és őszinte vélemények egy helyen.

Ajánlott tartalmak