TA-1120 (1965)
A világ első, teljesen szilíciumtranzisztoros integrált sztereó erősítője. A TA-1120 extrém alacsony torzításával és korszakalkotó műszaki megoldásaival valódi mérföldkőnek számított, ez a modell tekinthető a későbbi ES sorozat alapkövének.
A Sony ezzel az erősítővel új minőségi szintet teremtett a fogyasztói Hi-Fi kategóriában.
TA-N88 (1977)
A TA-N88 valójában a modern D-osztályú erősítők őse, igazi kultikus darab a Hi-Fi történelemben, ami évtizedekkel előzte meg a korát. A Sony TA-N88 azért számított „digitális” erősítőnek, mert nem hagyományos lineáris analóg végfokot használt, hanem PWM (Pulse Width Modulation – impulzusszélesség-moduláció) kapcsolóüzemű erősítési elvet.
A Sony a 70-es évek végén olyan technológiát tett le az asztalra, ami évtizedekkel előzte meg a korát. Ez akkoriban (1977-ben!) rendkívül futurisztikus megoldás volt. A legtöbb erősítő A, AB vagy B osztályú analóg végfokként működött, ahol a tranzisztor folyamatosan „félig nyitott” állapotban dolgozik. A TA-N88 ezzel szemben nagysebességű kapcsolgatással működött -az audiojelet nagy frekvenciás impulzussorozattá alakította, -a végtranzisztorok nem lineárisan erősítettek, hanem kapcsolóként ON/OFF üzemben működtek, -majd egy aluláteresztő szűrő visszaalakította ezt analóg audiojellé.
TA-N7B (1977)
A Sony TA-N7B megjelenésével a Sony nem egyszerűen egy új csúcsvégfokot mutatott be, hanem demonstrálta azt is, hogy a tranzisztoros technológia képes lehet a legjobb csöves erősítők természetességét és zenei finomságát is megközelíteni. A hetvenes évek második felében a legtöbb nagy teljesítményű tranzisztoros erősítő elsősorban erőből, sebességből és laboratóriumi paraméterekből építette fel karakterét, a TA-N7B azonban egészen más filozófiát képviselt: a technikai precizitást egy szokatlanul organikus, folyékony és térszerű megszólalással párosította.
A készülék középpontjában a Sony legendás V-FET technológiája állt, amelyet sokan a tranzisztoros erősítés egyik legkülönlegesebb fejezetének tartanak. A V-FET-ek karakterisztikája több ponton emlékeztetett a triódás elektroncsövek működésére, ennek köszönhetően a TA-N7B hangja egyszerre volt rendkívül gyors és kontrollált, mégis természetes és könnyed. A korszak számos nagy teljesítményű tranzisztoros erősítőjével szemben nem mechanikus pontossággal, hanem szinte „lélegző” módon szólaltatta meg a zenét.
A Sony mérnökei a konstrukciót kompromisszummentes audiofil szemlélettel tervezték meg. A TA-N7B valódi dual mono felépítést kapott, külön tápegységgel és fizikailag is szeparált csatornákkal, minimalizálva az áthallást és a kölcsönhatásokat. A rendkívül széles frekvencia-átvitel, a gyors tranziens viselkedés és az alacsony negatív visszacsatolás együtt olyan megszólalást eredményezett, amely kivételes térábrázolást, finom mikrodinamikát és szinte elektrosztatikus tisztaságot biztosított.
A TA-N7B nem a nyers erőről szólt, hanem a kontrollról és a természetességről. Hangkaraktere különösen a középtartományban vált legendássá: a vokálok és akusztikus hangszerek testessége, textúrája és térbeli megjelenése még ma is referenciapont sok gyűjtő és audiofil számára. Magastartománya finom és levegős, mélytartománya pedig gyors, pontos és rendkívül jól követhető maradt még komplex zenéken is.
A végfokhoz tervezett Sony TA-E7B előerősítő tökéletesen illeszkedett ehhez a filozófiához. A két készülék együtt a Sony egyik legtisztábban audiofil szemléletű rendszerét alkotta, jóval az ES-széria megszületése előtt. Sok gyűjtő és szakértő szerint a TA-N7B nemcsak a Sony történetének egyik legjobb végerősítője, hanem a teljes japán high-end korszak egyik meghatározó alkotása is lett.
A V-FET technológia gyártása azonban rendkívül költséges és bonyolult volt, ezért a Sony viszonylag rövid idő után leállította fejlesztését. Ez a TA-N7B-t mára valódi ritkasággá tette: a jó állapotú példányok keresett gyűjtői darabok, restaurálásuk pedig külön szakértelmet igényel. Éppen emiatt a TA-N7B ma nem csupán egy legendás végerősítő, hanem egy olyan korszak szimbóluma is, amikor a Sony mérnökei még teljesen szabadon, kompromisszumok nélkül kísérletezhettek az analóg audio határaival.
TA-N77ES (1987)
A TA-N77ES az ES sorozat egyik legsikeresebb és legikonikusabb végerősítője. Masszív felépítése, kifinomult analóg tápellátása és stabil teljesítménye miatt máig keresett darab a gyűjtők és az audiofilek körében.
A Sony ebben a modellben tökéletesítette az ES karaktert: erő, részletező képesség és rendkívüli megbízhatóság. A Sony gyűjtők szemében valódi szent grálnak számít.
A Sony ES (Extremely Standard) szériás készülékeinek ikonikus fa oldallapjai nem csupán dizájnelemek voltak, hanem a vázszerkezet rezonanciájának csillapítását is szolgálták!
TA-NR1 (1989)
A Sony audiofil irányvonalának egyik legmeghatározóbb mérföldköve a TA-NR1 monoblokk páros. A vállalat célja egy olyan végfok megalkotása volt, ami kompromisszumok nélkül képes kezelni a legigényesebb hangsugárzókat, miközben megőrzi a Sony-ra jellemző finom részletező képességet és természetes hangszínvilágot. A TA-NR1 különálló monó kialakítása, masszív tápellátása és rendkívül alacsony torzítást biztosító áramkörei a kor high-end piacán is figyelemreméltó teljesítményt nyújtottak, és ezáltal a Sony végfok építésének egyik ikonikus darabjává vált.
A TA-NR1 tervezésénél a Sony mérnökei kiemelt figyelmet fordítottak az áramköri utak minimalizálására: a jelút extrém rövid, a trafó külön árnyékolt rekeszben kapott helyet, és a mechanikai rezonanciák csillapítására több rétegű, precízen kialakított házstruktúrát alkalmaztak. A monoblokkok hangjára máig jellemző a feszes, kontrollált mélytartomány, a hatalmas dinamikai tartalék és a kristálytiszta magas szekció, amik együttesen egy olyan stabil és természetes karaktert adnak, amit a gyűjtők és audiofilek ma is kiemelten értékelnek.
“A TA-ER1 és TA-NR1 kombinációja így a Sony mérnöki tudásának esszenciáját megtestesítő audiofil rendszer alapját képezi.”
A rendszer szíve azonban nem lenne teljes a kifejezetten a TA-NR1 ideális párjaként tervezett Sony TA-ER1 előerősítő nélkül. A TA-ER1 egy rendkívüli precizitással megépített vezérlőfokozat, és szinte laboratóriumi tisztaságú jelkezelést biztosít. A diszkrét alkatrészekből álló áramkörök, a kifinomult hangerőszabályzó modul és az alacsony zajszintű tápellátás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az előfok a lehető legtisztább formában továbbítsa a jelet a monoblokkok felé. A TA-ER1 és TA-NR1 kombinációja így a Sony mérnöki tudásának esszenciáját megtestesítő audiofil rendszer alapját képezi.
A TA-ER1/NR1 páros jelentősége azért is kiemelkedő a Sony történetében, mert jól mutatja a vállalat törekvését: bebizonyítani, hogy nem csupán a tömegpiac, hanem a legmagasabb szintű high-end audio világában is képes maradandót alkotni. E modellek ma már ritka, keresett gyűjtői darabok; technikai értékük mellett a Sony csúcskorszakát megidéző hangzásuk miatt is meghatározó részei az audiofil örökségnek.
TA-N90ES (1995)
A TA-N90ES végerősítő és a TA-E90ES előerősítő érkezésével a Sony egy új irányt jelölt ki az ES-széria hangzásában. Az addigra jól ismert, enyhén melegebb, karakteresebb tónust egy sokkal neutrálisabb, áteresztőbb és nagyobb felbontású hang váltotta fel. Ez a váltás azonban megosztotta a rajongótábort: sokan továbbra is az elődmodellek finoman színezett, „zenésebbnek” érzett karakterét kedvelték, míg mások éppen az új generáció letisztult, precíz és kontrollált hangja miatt szerettek bele a Sony felsőkategóriájába. A TA-N90ES így nemcsak technikai mérföldkő, hanem egyfajta stílusváltás jelképe is lett az ES-vonal történetében.
A páros a legpuristább audiofil elveket követte: a jelútban nincs equalizer vagy balance szabályzó, így a felvétel eredeti tartalma torzításmentesen, változatlanul jut el a hangszórókhoz. Az ES sorozatban itt jelent meg először a dual mono architektúra, amely független bal és jobb csatornát biztosít, minimalizálva az áthallást és növelve a dinamikai tartalékot. A TA-E90ES előerősítő minimalista felülettel, rövid jelúttal és nagy pontosságú hangerő szabályozóval illeszkedik a végerősítőhöz.
A két készülék együtt a ’90-es évek egyik meghatározó audiofil referencia-rendszerét alkotta.
TA-N1 (1999)
A TA-N1 végerősítő a Sony történetének leginkább kompromisszummentes végerősítője. A TA-E1 előerősítővel és az SCD-1 SACD-lejátszóval együtt a márka referenciarendszerét alkotta, kifejezetten az SACD formátumhoz optimalizálva.
A 70 kg-os tömeg, a gigantikus 1,5 kW-os transzformátor, valamint a precíz, kézzel válogatott alkatrészek a csúcsteljesítmény szolgálatába állnak. A TA-N1 a „nagybetűs” High-End megtestesítője.
A TA-N1 fejlesztésekor a Sony mérnökei teljesen új lapot nyitottak: gyakorlatilag figyelmen kívül hagyták a gyártási költségeket és a piaci realitásokat, hogy egy olyan erősítőt hozzanak létre, amely maradéktalanul demonstrálja, mire képes a vállalat csúcstechnológiája. A konstrukció nem csak az SACD korszak hajnalát volt hivatott erősíteni, hanem azt is, hogy a Sony végleg belépett a „no compromise” high-end ligába, ahol addig inkább csak tisztelt vendég volt.
A TA-N1 különlegessége ugyanakkor nem pusztán a méretéből vagy az anyaghasználatából fakad. Hangkarakterét a rendkívüli tisztaság, kontroll és természetesség határozza meg.
“A TA-N1 a „nagybetűs” High-End megtestesítője.”
Míg az ES-széria korábbi tagjai gyakran hordoznak némi melegséget vagy karakteres árnyalatot, addig a TA-N1 célja az volt, hogy teljesen láthatatlanná váljon a rendszerben: semmit ne tegyen hozzá a zenéhez, és semmit ne vegyen el belőle. Ez az áteresztő, analitikusan is muzikalitást hordozó hangzás volt az, amiért sok szakember és audiofil a valaha készült legjobb Sony-végerősítőként tekint rá.
A rendszer egészét tekintve a TA-E1 előerősítő és az SCD-1 SACD-lejátszó együttese a Sony által egyértelműen „state of the art” kategóriának szánt szinergiát teremt. Az SCD-1 példátlan mechanikai stabilitása és precizitása mellett a TA-E1 előerősítő abszolút transzparenciája tette lehetővé a TA-N1 valódi erejének megmutatkozását. A három komponens együtt olyan időtálló referenciát alkotott, amelyre a Sony későbbi csúcsmodelljei is iránymutatóként tekintettek.
A TA-N1 ma már nem pusztán műszaki eszköz: sok gyűjtő és audiofil számára mérföldkő a japán high-end történetében. Ritkasága, brutális felépítése és kivételes hangja miatt ikonikus státuszba emelkedett — azok számára pedig, akik hallották egy jól összeállított rendszerben, ez egy maradandó és nehezen felejthető élmény.
TA-FA777ES (1999)
Az SACD megjelenésének időszakában a Sony egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a nagy felbontású hangvisszaadásra. A TA-FA777ES teljesen analóg jelútja és DSD-barát felépítése lehetővé teszi, hogy az SACD nagyfrekvenciás, finom részleteket tartalmazó jele torzítatlanul jusson el a hangszórókhoz. A mérnökök a jelút minden elemét a lehető legrövidebbre és legtisztábbra tervezték, minimalizálva a kapcsolási pontokat és a potenciális torzítási forrásokat, éppen ezért hagyták el a távirányíthatóságot is. Ez az átgondolt, purista megközelítés azonnal hallható a hangján: légies, nagyfelbontású, mégis analógosan természetes megszólalást nyújt.
A modellt kifejezetten az SCD-777ES SACD-lejátszóhoz hangolták és tervezték, így együtt alkotják az SACD-korszak egyik legmeghatározóbb, audiofil referenciapárosát. A két készülék közötti szinergia páratlan volt a maga idejében: az SCD-777ES precíz, DSD-alapú jelgenerálása és a TA-FA777ES nagy áteresztőképességű, semleges karaktere együtt új mércét állított a Sony integrált rendszereinek kategóriájában.
A TA-FA777ES azért is vált legendává, mert az ES-sorozat utolsó, teljesen analóg felépítésű integrált sztereó erősítője volt. A későbbi modellek már digitális jelfeldolgozási szakaszokkal, többfunkciós vezérléssel és más modern megoldásokkal közeledtek a szélesebb közönség igényei felé, but sok audiofil szerint ezzel elveszett valami a klasszikus ES-világ „varázsából”. A TA-FA777ES így mára a „régi iskola” csúcstermékének számít: egy olyan korszak záró akkordjának, amikor a Sony még teljesen analóg eszközökben mutatta meg, milyen az, amikor a mérnöki tökéletesség és a zeneiség találkozik.
TA-DR1a (2005)
A TA-DR1a a digitális erősítőtechnológia továbbfejlesztett, nagy hatásfokú megoldását kínálta. A Sony ebben a modellben ötvözte a digitális architektúra előnyeit a kifinomult hangzás iránti törekvéssel, egy olyan erősítőt létrehozva, amely kivételesen precíz, gyors és részletgazdag hangképet nyújt.
A készülék fejlett digitális jelfeldolgozása minimális torzítást és rendkívül alacsony zajszintet biztosított, miközben megőrizte a természetes, analóg érzetű hangzást. A Sony mérnökei különösen nagy hangsúlyt fektettek az erősítő tápellátására és a jelút tisztaságára, így a TA-DR1 képes volt a legfinomabb dinamikai árnyalatok megjelenítésére is.
A digitális PWM-alapú erősítési technológia nemcsak hatékonnyá tette az erősítőt, hanem kivételes kontrollt biztosított a hangsugárzók felett, feszes, pontos basszussal és levegős, nyitott magasakkal.
A modell egyfajta mérnöki demonstrációja volt annak, hogy a digitális erősítés felsőkategóriás szinten is megállja a helyét, és képes felvenni a versenyt a hagyományos, nagy presztízsű analóg konstrukciókkal.
TA-A1ES (2013)
Az utolsó ES-szériás sztereó erősítőként a TA-A1ES méltó lezárása a Sony több évtizedes analóg hagyományának. A hozzá tervezett HAP-Z1ES DSD-lejátszóval együtt a Hi-Res Audio korszakának emblematikus párosát alkotta. Legnagyobb innovációja a szabályozott bias-rendszer: ez a valós időben működő vezérlés optimális nyugalmi áramot biztosít a tranzisztorok számára, így az erősítő mindig a legalacsonyabb torzítású tartományban üzemel.
Az erősítő A/B-osztályú, de az adaptív bias-szabályozásnak köszönhetően kis és közepes hangerőn majdnem A-osztályú karaktert nyújt – melegség, természetesség és precíz részletezés jellemzi.
Tisztelt Fehér Dávid!
Mindenképpen kívánatosnak tartom, hogy a Sony cég erősítőinek egy rövid cikkben való bemutatását elkezdte.
De…
A teljességhez viszont hozzátartozik a hangtechnikában mérföldkőnek számító Sony V-FET-es szériák (1975-79) megemlítése, ami szerintem kihagyhatatlan! az erősítők fejlődéstörténetéből.
Példának említeném a nagy sorozatú TA-4650/5650/8650 integrált erősítőket, valamint a pre ES szériából a TA-F7B és a TA-N7B tipusokat.
TJ.